Kezdtedben az emberek gondolatikat naplóban rögzítették, amelyet olykor féltve őriztek, mert olyan gondolatok is szerepeltek benne, amelyeket nem szerettek volna a nagyközönség számára elérhetővé tenni. Azonban az idő elteltével arra eszméltünk, hogy egyre több ember oszt meg olyan információkat életével kapcsolatban, amelyet mások, magunk hasznára is válhat.

Az információs technológia fejlődésével, az interneten megjelentek a blogok. Magyarul ezt a szót naplóként fordíthatnánk. És valóban.  Amikor elkészültek az első web naplók, azok személyes bejegyzéseket tartalmaztak. Ezek lehettek az életről való filozofálások, esetleg, hogy kinek, hogyan telt a napja, kivel milyen jó esetleg rossz dolgok történtek. Ugyanúgy, mint ahogyan gondolatainkat papírja vetjük, blogunkon is névtelenül tudunk publikálni. Valljuk be, néha jól esik az embernek leírni, amit érez, amit gondol, névtelenül.  A személyes blogoknak tehát létezik a névtelen fajtája.

Más esetben felvállaljuk, hogy kik vagyunk. Ez már a gyakoribb eset. Nem egy, sőt nem kettő a mai szlenggel élve, „celeb” teszi közzé gondolatait. De vannak olyan esetek is, amikor orvosok, politikusok publikálnak blogukba. Ezek azonban egyre inkább az üzleti blog kategóriába esnek már-már bele. Lényegében elmondható, hogy akkor, amikor anyagi javak, vagy ezzel szorosan összefüggő például ügyfélszerzés céljából blogolunk, akkor már üzleti blogról beszélünk.

A legjobb egy személyes blogban, hogy tartalma egyáltalán nem kötött. Arról beszélünk, amiről csak kedvünk tartja és így sem alakul ki káosz weboldalunkon.

Származhat hasznom a blogolásból?

Válasz egyértelműen az, hogy igen. Ha nem is feltétlen anyagi, de minden bizonnyal, ha valaki rendszeresen publikálja bejegyzéseit, az felkelti mások érdeklődését. A látogatók vissza-vissza térnek a blogra és hozzászólás formájában rögzítik véleményüket. Ezzel barátokra, ismeretségekre tehetünk szert az interneten és lehetséges, hogy a való életben is találkozunk.

A másik haszon, az anyagi hasznok. Ezek általában hirdetésekből származnak. Mivel ha egy nagyobb látogatottságú, személyes blogot készítünk, akkor arra a hirdetők is felkapják fejüket. Hozzávetőlegesen egy, egy hónapos hirdetés blogunkon eladhatunk akár 50.000Ft-ért is. Természetesen ezek az árak weboldalanként, blogonként változhatnak. Függ látogatottságtól, korosztálytól é még sorolhatnánk. Amondó vagyok, azonban ha személyes blogot készítünk, ne az összegek inspiráljanak minket, hanem a publikálás öröme, valamint az, hogy gondolatainkkal nyomot hagyunk az utókor számára és mások számára hasznos információval szolgálunk.

Blogot szeretnék készíteni

Ha még olvasod eme cikket, akkor minden bizonnyal érdekel a személyes blog készítés. Nem szeretnék belemenni a saját weboldal vagy ingyenes weboldal párharcba. Ennek az oka, hogy egyértelműnek tartom azt, hogy mindenki szeret független lenni.  Egyedi arculat nem utolsó szempont egy blog elkészítésénél. Ha úgy érzed, szeretnél egy személyes blogot és egy egyedi arculatot, hogy publikálhass és gondolataid megoszd másokkal is, akkor jó helyen jársz.


Szólj hozzá

XHTML: Engedélyezett tagek: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>